poster movie

Sándor Badár

1964-02-08

The Biography

Badár Sándor (Jászberény, 1964. február 8. –) Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először bakterként, majd forgalomirányítóként. Horányban él, gyereklovagoltatással foglalkozik. Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem utolsó sorban jellegzetes figurája a kortárs magyar film izgalmas alakjává tette. Szőke András jó barátja és alkotásainak állandó szereplője. Szöveget nem szeret tanulni, a felvételeken legtöbbször improvizál. A stand-up comedy művelője, 2003 óta fellép a Dumaszínházban, és alkalmanként a Fábry Showban is. Nem hivatalos rekordként egyszer hét és fél órán át beszélt a közönséghez a Szegedi Ifjúsági Napokon. Szőke Andrással telefonos reklámfilmekben is szerepelt. Fia: Tamás, bűvész. „Föltolták az ázsiómat, azt mondják, hogy színész vagyok. De én nem vallom magamat csak annak. Gyereklovagoltatással foglalkozom, de színészi munkát is végzek. A névjegykártyámra az van írva, hogy Badár Sándor – szóra sem érdemes művész. Sose gondolkoztam azon, hogy mi vagyok.” Badár Sándor, 2004. szeptember, Interjú a filmkultúra.hu-n Forrás: Wikipédia

Sándor Badár in

Movies

poster movie

East from the West or The Discreet Charm of the Media

10 average rating
poster movie

Hunting for Englishmen

6 average rating
poster movie

Europa Camping

9 average rating
poster movie

Buhera mátrix

6.125 average rating
poster movie

Bolshe vita

3.125 average rating
poster movie

Hasutasok

4 average rating
poster movie

Bakkermann

2.7 average rating
poster movie

The District

5.1 average rating
poster movie

Cotton Chicken

7 average rating
poster movie

Csudafilm

4.6 average rating
poster movie

Egy bolond százat csinál

4.4 average rating
poster movie

Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele

8 average rating
poster movie

10 éves a Dumaszínház

0 average rating
poster movie

Dumaszínház 20 - Röhögve Kibírtuk!

1 average rating
poster movie

In July

7.208 average rating
poster movie

Junk Movie

6.5 average rating
poster movie

Megy a gőzös

5.7 average rating
poster movie

Everybody is Afraid of the Dwarf

7.167 average rating
poster movie

Kontroll

7.203 average rating
poster movie

Akit a mozdony megcsapott - Badár Sándor önálló estje

0 average rating